Prológus

A meccsig kb. fél perc volt hátra, de Luke és Lana még mindig ott enyelegtek, én meg mellettük állva vártam, hogy sok sikert kívánhassak Lukenak.

- Húsz másodperc... - morogtam miközben az órámra pillantottam. Lana végre leszállt Luke ajkairól. - Vedd ki a percingedet, mielőtt az eddző szóvá tenné!

- Szerintem bent maradhat. - válaszolt Luke helyett Lana. Én úgy, de úgy utálom!...

- Tizenöt. - tájékoztattam. Lana csalódottan lépett hátra és elhagyta az öltözőt.

- Ne légy ennyire mérges. - karolta át a nyakamat. - Csak egy meccs. - megvonta a vállát, majd egy kézzel próbálta kiügyeskedni a piercinget az alsó ajkából.

- Engem nem a meccs érdekel. Tudod, hogy mennyire durvák! - bújtam ki a karja alól. Végre kiszedte a szájából, majd kinyitotta a szekrényét és betette a cuccaihoz.

- Nem ez lesz az első sérülésem. - sosem érdekelte különösebben mi lesz vele, velem ellentétben. Több mint tíz éve ismerem, és mindig az a kissrác volt, aki bárhonnan leesett, bármiben elesett és egyebek. Egyszóval: önveszélyes, mégis az egyik legdurvább labdajátékot kellett választania. Persze támogattam, hiszen tudtam mennyire is szeret kosarazni, de rossz volt nézni ahogy fellökik. - Nyugi Carly, vigyázok! - ígérte meg. Rá néztem, bármennyire is próbált bűnbánó lenni szemében ott csillogott az adrenalin.

- Hemmings, pályára! - jött be az eddző. Intettem Lukenak, majd egy másik irányban kisurrantam a nézőtérre. Az egész csarnok megtelt, és sajnos csak Lana mellett maradt hely. Odakullogtam és lehuppantam mellé.

- Szia Carly! - köszönt.

- Szia. - dünnyögtem, majd csend lett kettőnk között. Máskor már rég elkezdett volna fecsegni róla és Lukeról, hogy mindenki szerint mennyire összepasszolnak, meg álompár és ilyenek. Evvel a témájával fel tudott idegesíteni. Nem, nem azért mert nekem tetszett Luke, vagy szerettem. Egyszerűen nem voltam rá kíváncsi.

- Tudod, édes, hogy próbálod lecsapni őt a kezemről. - jegyezte meg. Felé sandítottam, majd felnevettem.

- Nem próbálom lecsapni a kezedről. Luke mintha a testvérem lenne.

- Ezt próbáld meg másnak bemesélni. - mosolygott, a "mindjárt megtéplek" mosolyával.

- Hirtelen üldözési mániás lettél? Higgadj le, nekem egyáltalán nem tetszik Luke.armennyire is vonzó és sármos lett számomra mindig is az a kissrác marad az iskola első osztályából. - felálltam és evvel egy időben Luke is felénk pillantott. Ahogy felvettem a táskámat a székről csalódottan pillantott rám. Mindig is arra vágyott, hogy a legjobb barátja és a csaja jóban legyenek, de én képtelen voltam ennyinél többre Lanával. Megráztam a fejemet és a terem másik végébe sétáltam. Luke elbambulva nézett rám, mire ráordibált az eddző. A sarokba álltam és a falnak dőlve néztem tovább a meccset.

   Végül elvesztettük a meccset 93:77-re. Lana lerohant a lelátóról és átölelte Lukeot, vígasztalni akarta.

- Carly! - kiabált oda. Kifújtam a levegőt, majd apró lépésekkel odasétáltam hozzájuk. - Várj meg kint, egy perc és megyünk! - mondta Lanának, majd egy puszit adott a szája sarkából. Megvárta míg Lana arrébb megy, csak azután kezdett bele. - Nincs kedved valamihez? Elmehetnénk valahová pizzázni, vagy ilyesmi. Te, én és Lana.

- Kedves ötlet, de ne próbálkozz közelebb hozni minket. Eddig sem bírtam, és most sem fogom, Luke. Később beszélünk, jó? - bólintott egy aprót. - Ne csüggedj, jók voltatok! - vetettem még oda. Egy hamis félmosolyt erőltetett magára, én pedig elhagytam a tornatermet.